Bár meglehetősen messze lakok Budapesttől, de sok emlék fűz a fővároshoz, hiszen ott nevelkedtem 14 éves koromig, az első barátommal is ott éltük meg a szerelmet, szóval… Számomra igazán szerethető ez a Budapest a negatív oldalaival együtt is. A tanfolyamra pedig nagyon direktbe egy bizonyos emberhez jelentkeztem, úgyhogy tudtam, hogy feltétlen el kell ehhez jutnom Budapestre.
A sok szép emlék ellenére mégis nehezen szántam rá magamat, hogy elinduljak, mert nem tudtam helyileg hova kell menni, nem is volt kedvem semmihez, senkivel beszélni. Kissé be voltam zárkózva. Barátnőimmel se beszélgettem, párommal se tudunk már egymással… Ami végül is érthető, hiszen közel egy hónapja külön élünk. Szóval, magamba voltam zárkózva. De elmentem, mert nem volt egyszerű szállást, pénzt szerezni és a gyereket elintézni, hogy az apjával legyen, meg a mamával. És, ha ez mind összejött, akkor nem engedhettem meg magamnak, hogy a sorsom ellen szövetkezzek.
Aztán leszálltam a vonatról és elkezdtem járni Budapest utcáit. Imádtam. Nem túlzok. Megérkeztem és irtóra élveztem. És pár lépés megtétele után eszembe jutott az EX. Egy régi, a legelső, aki ebben az életemben volt. Múltkor beszéltünk telefonon és megígértem neki, hogy ha Budapesten járok, szólok neki. Reggel 9-kor felhívtam, felébresztettem. Megbeszéltük, hogy este találkozunk.
Eljött az este és hozzá méltóan egy lepukkant kocsmába mentünk sörözni. Eszméletlenül szeretem a lepukkant kocsmákat. Szóval, kértünk egy-egy korsó csapolt sört és leültünk. Persze örültünk egymásnak, hiszen a 18 éves ismeretség alatt közel 11 évben rendszeresen találkoztunk, ismerjük egymás jelentősebb élethelyzeteit, elfogadtuk egymást és feltétel nélkül szeretjük egymást (már szexuális vonzalom nélkül).
Jó volt látni, jó volt beszélni és jó volt hallgatni. Elmeséltem neki, hogy mi van velem, hogy “válófélben” vagyok, hogy mi vezetett idáig. Meghallgatott és rájött, hogy ami nekem hiányzott a házasságomból, azt ő végig megélte, és az ő felesége emiatt sokszor veszekszik vele. Persze nem tanácsolta, hogy emiatt “váljak”. Meg is mondtam neki, hogy ez tök álszent dolog a részéről, mert úgy gondolja, hogy egy asszonynak a gyerek mellett a helye és nem mehet el erre-arra… Bezzeg a férfinak csak annyi feladata van, hogy pénzt keres. Pff. Erre mit mondjak. Még mindig a középkorban élünk és egyáltalán nincs egyenjogúság (legalábbis úgy tűnik).
Amúgy megmondtam neki, hogy az ő “hibája”, hogy ilyen extra igényeim vannak. Hiányzik a gyengédség, az összebújás, a programokra járás, a reggeli szex… mert régen hozzászoktatott, hogy így is lehet egy kapcsolatot megélni. Szabadnak éreztem magamat vele a szerelemben is. Na, de hol vannak már azok az idők.
Viszont sosem késő elfogadni a szerelmet és a szabadságot együtt.