Az első randi

Huh, eltelt közel egy hét mióta regisztráltam a társkereső oldalon. Aztán jöttek is a lelkes érdeklődők. Először alig 3-an írtak rám. Ebből az egyikük volt az, aki igazán szimpatikus volt a kezdetektől. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Olyan dolgokról is írogattunk, amit mások nem biztos, hogy megértenének. Annyira sok közös van bennünk. Hihetetlen! De komolyan. 

Szóval, nagyon lelkesen álltunk egymáshoz. Én legalábbis a mai napig lelkes vagyok. Olyannyira, hogy a többi érdeklődőtől el is köszöntem. Csakis erre az egy fiúra/férfira koncentrálok. Nem is tudnék másra. Az nekem nem megy.

Aztán tegnap megvolt az első randink. Megtett közel 240 km-ert miattam. És remekül éreztük magunkat. Nagyon tetszett neki minden. A reggeliző hely, ahova elvittem elnyerte a tetszését és vicces volt, hogy meglepődött azon, hogy beszél a buszmegálló és sípol a zebra. Aztán sétáltunk és meghívtam egy forralt borra, mert életében még sosem ivott forralt bort. Ezen azért megint nevettem egyet. 

De a lényeg, hogy ugyanolyan csodálattal képes szemlélni a dolgokat, mint én. Büszke vagyok rá, mert egy magabiztos és kiegyensúlyozott férfi vált belőle az önerejéből. Helyes önismerettel rendelkezik és ez egy férfinál azért meglehetősen ritka. Ő törekszik arra, hogy jobb ember legyen. Nagyon megkedveltem. Sőt, tudom, hogy bele tudok szeretni. 

Persze egy szerelem, egy párkapcsolat két emberen múlik. Vajon ő mit gondolhat? Mit érez? 

Az autójához bandukolva, összefagyva, fáradtan azt kérdezgette, hogy nem lehet-e, hogy ez a szünet, távolság a gyermekem apjától azért kell, hogy ráébredjek, hogy tényleg ő kell nekem? És a másik srác, akivel csak alkalmi kapcsolatom volt, ő vele mi a helyzet? Mondtam neki, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy a gyermekem apja nem az, akire szükségem van és soha nem is tudna olyanná válni. Az alkalmi meg szintúgy nem volt szellemileg hozzám illő. 

Nem csókolt meg. Puszit kaptam és ölelést. Ami nekem kevés volt. Nem értettem, hogy most mit akar. Szeretne tőlem valami komolyabbat? Vagy csak barátkozni? Szerettem volna több testi kontaktot. Nem azt, hogy rohanjon le… De ennél azért többet. Aztán végig gondoltam, hogy igazából engednem kell, hogy ő irányítson. Fontos, hogy ő tegye meg a lépéseket felém, mert tudom, hogy ő értékeli az erényeimet, a gondolataimat. És azt is tudom, hogy képes eldönteni, hogy velem akar-e lenni, hogy engem választ-e. És ha valóban engem akar, tenni fog azért, hogy velem lehessen… vagy éppen én vele. 

Aztán írtam neki. És ő is válaszolt. Azt írta, hogy helyes vagyok, csinos és kedves az életben is. Szuperül érezte magát és reméli, hogy találkozunk még. 

Boldognak kéne, hogy legyek! 

De mégsem vagyok. Hiányzik. Hogyan hiányozhat valaki ennyire, akihez még nem is fűz semmi valóságos kapcsolat?!