Az elmúlt napokban sok minden megfordult bennem. Nehéz napokon vagyok túl, de már kezdek talpra állni. Ezt úgy értsd már nem úgy érzem magamat, mintha egy fekete gödörben élnék, hanem már látom a fényt az alagút végén. Szóval, most épp ott tartok, hogy látom a fényt.
Sok mindent átértékeltem. Legfőképp magamban. Fel kellett tennem magamnak pár kérdést. Például, hogy tényleg nem támogat és szeret engem senki? Vagy csak én nem fogadom el mások közeledését? És ha én vagyok képtelen elfogadni mások szeretetét, akkor az miért van?
Mindegyik kérdés egy újabb kérdést szült. (Igen, meglehetősen sokat gondolkodok.) De eljutottam a probléma gyökeréhez. Tudjátok, hogy milyen érzés az, amikor azt hiszitek valami ördögtől való katasztrófák vagytok? Mert én pontosan így éreztem magamat életem számos területén. Azt hittem, hogy minden haláleset, válás, költözés, fájdalom és szomorúság okozója vagyok. Hogy mindent tönkreteszek, mindenkit megnyomorítok. Nehéz ezzel szembesülni, főleg, hogy X év távlatából és Y év tapasztalatából az ember látja, hogy a történtekhez igazán semmi köze nem volt.
De az érzés az él. És ha előjött, ha rátaláltam, akkor meg kell oldani. Mert, ha nem oldom meg, a történelem folyton ismételni fogja önmagát. Azt meg nem akarom.
Arról nem is beszélve, hogy szeretném elfogadni mások szeretetét és közeledését… Szóval, igyekeztem megoldani a gondomat és nem tudom, hogy ennek hatására (vagy csakmert menstruálok és ilyenkor a férfiak a több sávos úttest túloldaláról is rám cuppannak) valaki felbukkant a közelmúltamból. Egy férfi. Ami meglepett és kissé felzaklatott.
Egy részről nem tudom hova tenni ilyenkor, hogy “miért? miért most?” jutottam eszébe. Ja, és hogy “most mit akar tőlem?” Azt mondják a nők a bonyolultak, de ezeket én mindig két dologra szoktam fogni az ilyen hirtelen felbukkanásokat: 1. menstruáció (komolyan mágikus férfimágnes ereje van!!!) vagy 2. végre sikerült túllépnem rajta és elfelejteni (ezt rohadtul megérzik ezek a gaz pasik). Amúgy már írtam a srácról itt: https://boldoglanyok.cafeblog.hu/2017/10/24/amikor-a-csillagok-hazudnak/ Ő az Oroszlán.
Visszacsöppent az életembe és azt gondolja, hogy most minden pontosan ott folytatódhat, ahol abbamaradt. Csakhogy oda lett a bizalom és ha adok is még egy esélyt, az már nem lehet feltétel nélküli. Hogy védjem a lelkemet, kénytelen vagyok lelkileg távolságot tartani vele szemben. Vagy engedjem közelebb?
És, ha közelebb engedem, annak mi lesz az ára?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: