A boldog lányok a legszebbek

A véletlenek okkal történnek

Van egy fiúból lett férfi, akivel régebben folyton arról vitáztunk, hogy a “véletlen csak véletlen” vagy “a véletlenek okkal történnek”. Hajthatatlanok voltunk mindketten. Persze én váltig állítottam, hogy a véletlenek igenis okkal történnek. Aztán eltelt közel 10 év és én még mindig azt vallom, hogy olyan, hogy véletlen nem létezik. Bár kissé változott bennem a kép, mert jelenleg úgy gondolom, hogy a véletlenül megtörtént dolgokat mi teremtjük magunknak. Vagy azért, hogy ráébresszenek bizonyos dolgokra, vagy azért, hogy tanuljunk belőle valamit… Vagy azért, mert éppen azt szerettük volna.

Így volt ez anno azzal a fiúval is. Mindig arra vártam, hogy összefussak vele az utcán… és rengetegszer megtörtént. Én ilyenkor persze mindig beigazolódni láttam valamiféle végzetszerű, eleve elrendeltetett dolgot. És ez boldoggá tett.

Most, közel 10 évvel később, amikor az ember már sokkal tudatosabbnak képzeli magát – én legalábbis -, kaptam egy lehetőséget. Nem feltétlen a fent említett fiúból lett férfival (bár, ki tudja, talán vele kapcsolatban is kaptam egy új lehetőséget, de ez egy másik történet). Szóval, lehetőséget kaptam arra, hogy elvégezzek egy Theta Healing tanfolyamot elég jó áron annál a személynél, akit régóta követek. 

A nem véletlen dolog az egészben az, hogy pont így akartam. Kb 3 hónappal ezelőtt kitaláltam, hogy gyűjteni fogok és akkor novemberre pont lesz annyi pénzem, hogy el tudjak menni. Aztán telt-múlt az idő és a pénzem minden egyébre elment. Most meg jött az e-mail, hogy “Gyere, ennyivel olcsóbban, novemberben…”. Leesett az állam. És itt lép be a kicsi énem a képbe. Ahelyett, hogy örültem volna, hogy “Szuper, pont ezt akartam! Ez nem lehet véletlen!”, én arra gondoltam: “Úristen, most? Ilyen hamar? Hol fogok aludni? Elengednek a munkahelyemről? Párom, gyerek?”. Aztán leültem. Elkezdtem feleszmélni, hogyhát erre vártam, itt van a lehetőség, amiről álmodtam. Megragadom végre?! 

Közben felmerülhetett benned, hogy mi az a Theta Healing és miért akarok én annyira részt venni egy ilyen tanfolyamon, úgyhogy ezt kicsit megmagyarázom. Nos, 20 éves koromtól én tudatosan próbálom megoldani a gyerekkori problémáimat (meg amiket azóta szereztem magamnak). 30 éves koromra eljutottam odáig, hogy nagyon jól és könnyedén eljutok a probléma gyökeréhez, tudom, hogy a múltamból mi okozza a jelen életemben a gondot. Csakhogy a probléma feltárással mégsem lettem kevésbé gondtalan. Szükségem volt egy technikára, ami segít végre megoldani ezeket a dolgokat. És akkor jött az én nálam nagyobb Hugom, aki már gyerekként is bátran kért fagyit a cukrászdában, nem úgy, mint a nővére… Szóval, az én bátor és mindig kezdeményező Hugom elém tárta ezt az eszközt, így a Theta Healing azóta segíti az életemet. 

És, hogy élek-e a lehetőséggel és elmegyek-e a Theta Healing tanfolyamra, amire hónapok óta vártam?! Szerintem hülye lennék, ha nem mennék.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!